A 110. tanév jubileumi ünnepsége, gyerek- és családi nap

2024-06-07 09:00:03





A 110. tanév jubileumi ünnepsége, gyerek- és családi nap



Kifejezetten nagy érdeklődéssel zajlott a szombat délelőttre szervezett közösségi rendezvényünk, melynek legfőbb apropója volt, hogy a Petőfi Sándor utca 29. szám alatti iskolaépületben éppen 110 tanévvel ezelőtt kezdődött meg a tanítás.


E több, mint egy emberöltőt megidéző múlt jelentőségének hangsúlyozása alkalmából készült el jubileumi évkönyvünk, illetve ünnepségünkön méltó módon köszöntöttük az immáron kifejezetten történelmi jelentőséggel bíró intézményünket.


A helyi és környékbeli önkormányzatok, illetve nemzetiségi szervezetek képviselőinek jelenlétén túl ünnepi köszöntőjével tisztelte meg rendezvényünket a Szombathelyi Tankerületi Központ igazgatója, Fodor István is.


Zsibongó izgalommal indult a reggel, hiszen az időjárás viszontagságai megnehezítették diákjaink műsorának kezdetét, ám hamar elűzte a felhőket az égiekhez is eljutó furulyaszó, majd a felsőcsatári iskolához kötődő horvát nyelvű köszöntő vers, illetve az ünnepi beszédek személyes hangvételű mondanivalói is. Így jelenlegi és egykori színjátszó szakköröseink már nem csupán a körülményeket, hanem a hangulatot is napossá tudták varázsolni vidám műsorukkal. Ezt horvát, és német nemzetiségi táncház, majd énekkarosainknak köszönhetően egy többgenerációs közös éneklés követte.


Konczér Katalin polgármester asszony köszöntője az „Újra itt van a nagy csapat” című dal elhangzása után következett, hiszen szervezésében e napon egy 50 éves osztálytalálkozóra is sor kerülhetett az épület falai között. Felsőcsatár Község Önkormányzatától az iskola egy emlékplakettben, és egy ajándékcsomagban is részesülhetett.


A rendezvény további részében igazi gyermeknappá alakult át a program, hiszen kisvonattal utazhatta körbe mindenki a települést, melynek első útján résztvevők a nap egészében jó hangulatot biztosító Zgano zenekarral együtt zeneszó kíséretében tehették meg ezt.


Emellett diákönkormányzatunknak köszönhetően tanulóink különböző helyszíneken teljesíthettek akadályokat, és a szülők odaadó és támogató munkájának eredményeképpen fagyizhattak, sütizhettek, sőt mindannyian finom ebédet is kaptunk a sportversenyek előtt.


Egyik tantermünk pedig mozistúdióvá alakult, ahol volt tanítványaink nézhették vissza korabeli önmagukat a régebbi videófelvételek átdigitalizált változatában.


A nap programjaként elhelyezésre került az épület udvarán egy időkapszula, melybe jubileumi kiadványunkon túl, a helyi sajtó egy lapja, néhány leírás a településről, illetve egy emlékkönyv került, melybe a résztvevők jó szívvel üzenhettek az utókornak.


Ezúton szeretném megköszönni minden résztvevőnek, fellépőnek, támogatónak és a program megvalósulást bármilyen módon segítőnek, hogy szívükön viselve iskolánk múltját, jelenét, és jövőjét ismét támogattak minket.





Szegleti Veronika
igazgató