Budapesten szurkoltunk

2023-04-10 21:22:46


2023. március 23-án a fővárosban jártunk. A Magyar Labdarúgó Szövetség lehetőséget biztosított azoknak az iskoláknak, akik részt vesznek a Bozsik Programban, hogy az erre kijelölt gyermek szektorban megnézhessék a magyar csapatot az Észtország elleni mérkőzésen.

Hosszas szervezés előzte meg a kirándulást, de az autóbuszt, amelyet a MAM Hungária Kft-nek köszönhetően kedvezményes áron kaptunk meg, könnyen megtöltöttük, sok tanuló jelentkezett. Első megállónk a Campona Üzletház volt, ahol rövid étkezés után megnéztük a Tropicariumot. Sok érdekes édesvízi és tengeri élőlényt ismerhettünk meg, a fejünk felett cápák úszkáltak, rájákat simogathattunk, de igyekeznünk kellett, mert jött az est fénypontja.

Igaz a busz parkolása kicsit körülményessé sikerült, ám mégis szerencsésén, és megfelelő időben jutottunk be a stadionba. Sok gyerek akkor járt először ebben a lenyűgöző létesítményben. 30-40 ezer szurkoló töltötte meg a stadiont, remek volt a hangulat. A Szülői Szervezetnek köszönhetően vihettünk be a szigorú előírásoknak megfelelő innivalót is, úgy hogy minden adott volt a jó szórakozáshoz.

Sikerült kiszurkolnunk egy magyar győzelmet, a tanulóink együtt kiabálták a „B középpel” a magyar csapatot éltető rigmusokat.




Meccs után felszálltunk a buszra és egy megállóval hamar hazaértünk. Mindenki a saját lakóhelyén szállhatott le a buszról.

Úgy gondolom, hogy egy életre szóló élménnyel gazdagodhatott minden diák, dicséret illet minden tanulót, hiszen a megbeszéltek szerint viselkedett. Ennek köszönhetően jó hangulatban zajlott le a program.

Kratochvill Attila
szaktanár