Vas-Zala Vármegyei Német Nemzetiségi Szavalóverseny

2023-04-05 18:33:27


A XXII. Vas-Zala Vármegyei Német Nemzetiségi Vers- és Prózamondó Versenyt március 23-án, Szombathelyen az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban rendezték meg. A versenyen a diákok a hagyomány szerint irodalmi német, illetve német nyelvjárás kategóriában szavalhatnak. Tanulóink az idén mindannyian irodalmi német nyelven adták elő verseiket.

A versenyen a gyerekek az osztályfokuk szerint meghatározott korcsoportban vehetnek részt. Az első- második, a harmadik-negyedik, illetve az ötödik-hatodik osztály diákjai alkotnak egy-egy korcsoportot. A zsűri korcsoportonként négy tanulót juttathatott tovább a regionális fordulóra.




Fichtacher Tünde (2.o.) II., Taschler Dávid (5.o.) I. helyezést ért el, így ők részt vehetnek az áprilisi, mosonmagyaróvári regionális fordulón, ahol négy vármegye (Vas, Zala, Veszprém és Győr-Moson-Sopron) legjobbjai fognak egymással versenyezni.

A tovább jutókon kívül gratulálunk Horváth Regina (2.o.), és Sallér Flórián (5.o.) tanulóknak is, hiszen ők korcsoportjaikban az ötödik helyen végeztek.

Dicséret illeti továbbá Dankovics Adél Hannát és Topor Kiarát a harmadik osztályból, ők holtversenyben a hatodik helyet értek el.

A szép eredményeket megtekintve bízom benne, hogy jövőre is sokan képviselik majd iskolánkat a következő, XXIII. alkalommal megrendezendő szavalóversenyen.

Minden szavalónak gratulálunk a részvételhez.

A továbbjutóknak sok sikert, eredményes szereplést kívánunk!

Szabóné Hajós Emőke
szaktanár