Tanulj játszva! Tehetséggondozás iskolánkban

2021-01-27 13:06:22




A tanév elején hirdettük meg „Tanulj játszva” elnevezéssel tehetséggondozó versenyeink és foglalkozásaink sorát. Ennek keretében minden hónapban más és más tantárgy mutatkozik be nem a tananyaghoz köthető ismeretek és feladatok felsorakoztatásával, hanem a készségszintű ismereteket célzó játékos és érdekes megmérettetésekkel, vagy akár tehetséggondozó foglalkozásokkal. Célunk az volt a program indításakor, hogy a tanóra és tananyag kínálta keretekből kilépve, akár azon túlmutatva adjunk tehetséges és érdeklődő tanulóinknak lehetőséget arra, hogy kipróbálhassák tantárgyi tudásukat, képességeiket. Októberben a természettudományos tantárgyak, novemberben a magyar nyelv és irodalom, decemberben a matematika, januárban a történelem terén magukban tehetséget és motivációt érző diákok tehették próbára magukat. A félév lezárásával itt az ideje, hogy beszámoljunk a részeredményekről:

Tanév végén fog kiderülni, hogy kik voltak egy-egy ismeretkör kiemelkedő tehetségei, illetve kik teljesítettek összességében is a legjobban a tanév során. Addig is kitartó és hasznos munkát kívánunk Mindenkinek, és ne feledjétek: tanulni játszva is lehet, sőt!


Vargyasné Köbli Lilián

OKTÓBER
NOVEMBER
DECEMBER
Név
Osztály
Biológia,
T.ismeret,
T.tudomány
Magyar
irodalom
és nyelvtan
Matematika
Czeglédi Eszter
5.
88 %
78 %
83 %
Éder Viola
5.
69 %
Feigl Hanna
5.
100 %
95 %
78 %
Horváth Hunor
5.
88 %
Katona Gréta
5.
83 %
Kecskés Loretta
5.
88 %
80 %
89 %
Melczer Barnabás
5.
100%
Mesterházy Borbála
5.
100 %
83 %
78 %
Pálfi Patrícia
5.
52 %
Pehm Renáta
5.
47 %
75 %
78 %
Szaller Roxána
5.
100 %
77 %
89 %
Bálint Konrád
6.
78 %
Enger Nóra
6.
57 %
93 %
83 %
Gampel Flóra Zoé
6.
90 %
Hábetler Olivér
6.
86 %
Kenesei Ágoston
6.
37 %
72 %
Kónya Viktória
6.
77 %
Krancz Flórián
6.
91 %
92 %
Berki Dalma
7.
32 %
Bálint Vince
7.
64 %
Gampel Flórián
7.
39 %
Gráczer Flóra
7.
89 %
89 %
83 %
Mesterházy Julianna
7.
73 %
Taschler Marci
7.
75 %
84 %
100 %
Vörös Vivien
7.
59 %
28 %
Éder Korina Mária
8.
81 %
Enger Márton
8.
72 %
Mesterházy Mihály
8.
76 %
Szmolek Eszter
8.
65 %
Vastag Dávid
8.
88 %
60 %