Rendhagyó Magyar kultúra napja

2019-01-25 14:06:40



 
 

Ahogy már korábban beharangoztuk, a Magyar kultúra napjára tervezett osztályok közötti vetélkedő január 22-én, az első két tanórában sikerrel lezajlott a felsős osztályok között. Tevékeny segítői voltak a versengésnek a diákönkormányzat tagjai, de öröm volt látni, hogy az osztályközösségek tanulói lelkesen és igyekezettel vettették bele magukat a kapott feladatokba. Volt, hogy kódot kellett fejteni, hungarikumokat kellett szókeresőben feleleveníteni, fejtettek rejtvényt, totót töltöttek ki, verset írtak, tablót készítettek. Minden osztály nagyon szépen és eredményesen dolgozott, példaértékű hozzáállással, igyekezettel és versenyszellemmel volt mindenki, ezért a gratuláció és a dicséret mindenkit maximálisan megillet!

A jó hangulatú versengésnek ugyan csak egy osztály lehetett nyertese, de vesztese minden bizonnyal senki sem akadt. Sok új ismerettel és élménnyel gazdagodhatott minden résztvevője a napnak. A nyertes közösség egy tagja így nyilatkozott a programról: „Szerintem nagyon jó volt a vetélkedő. Tetszettek a feladványok, a rejtvények és a hangulat is remek volt. Amikor eredményhirdetéskor kimondták , hogy a HETEDIK OSZTÁLY NYERT, nem hittem a fülemnek, de nagyon örültem. A „Játékbarlangban is nagyon jól éreztük magunkat. Afféle csapatépítő tréning volt. Sok logikai játékban volt részünk. Legyen jövőre is ilyen, nagyon jó volt!”

Huszárné Szabó Tímea
szaktanár