Ádventi Szavalóverseny Horvátzsidányban

2018-12-13 13:28:02



2018. december 7-én 5 iskola 38 versenyzője gyűlt össze tanáraikkal a Horvátzsidányi Általános Iskolában, hogy a házigazdákkal együtt megnyissanak egy kellemes hangulatú horvát irodalmi délelőttött. Az iskola immár harmadik alkalommal rendezte meg a regionális horvát nyelvi vers- és prózamondó versenyt a gradistyei általános iskolák 1‑4. évfolyamos tanulói számára. Iskolánkat Berzsenyi Bendegúz, Glavanovics Marcell, Pezenhoffer Hanna, Vörös Hanna, Feigl Hanna, Hérics Botond, Mesterházy Borbála, Tóth Dóra, Bálint Konrád és Kiss Patrik képviselte. A verseny két kategóriában zajlott. A szavalatok megalapozták a karácsonyvárást, kicsit átéltük a közelgő ünnep varázsát. Az ünnepélyes eredményhirdetésen a zsűri mind a két kategóriában összefoglalta a verseny tapasztalatait, tanulságait, a versenyzők erősségeit és az esetleges javítandó területeket. Ezután került sor a kategóriák helyezettjeinek díjazására.
 


Eredményeink:

Hérics Botond
  3. osztály
  1. helyezés
Vörös Hanna
  1. osztály
  2. helyezés
Feigl Hanna
  3. osztály
  2. helyezés

Minden versenyzőnek gratulálunk, további sikereket kívánunk.

Sallérné Polyák Anna
munkaközösség-vezető