Pályaorientációs nap

2018-11-05 11:27:40



2018.10.18-án a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által megszervezett pályaorientációs napon vettünk részt iskolánk hatodikos és hetedikes tanulóival.

A Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakgimnázium, Szakközépiskola adott otthont ennek a rendezvénynek, ahol a tanulókkal egy tartalmas délelőtt keretében betekintést nyerhettünk az édesipari termékek elkészítésébe a cukrászműhelyben. Láthattuk, hogy készülnek egyes tortafajták, hogyan készítik, formázzák a különféle marcipán díszeket. Ezután részesei voltunk a bonbon, illetve nyalóka-készítésnek, tanulóinkat meg is ajándékozták 1-1 nyalókával és bonbonnal. A délelőtt utolsó helyszíne a pékség volt, ahol megmutatták, hogy készülnek a különféle péksütemények, hogy sül meg egyszerre 30 db zsemle, hogy készülnek a rétesek, mi a különbség a különböző kalács fajták között, illetve minden tanuló a meggyúrt tésztából brióst formázott.

Tanulóink nagyon élvezték ezt a rendhagyó délelőttöt, aktívan részt vettek a foglalkozásokon, érdeklődve figyelték a különböző munkafolyamatokat. Reméljük több hasonlóan érdekes helyszínre juthatunk el a közeljövőben.

Pezenhoffer Veronika
osztályfőnök