A Cirkusz

2018-10-12 09:49:08


Egy csütörtöki napon, október 4-én a hetedik és a nyolcadik osztály ellátogatott a Magyar Nemzeti Cirkuszba.

Az előadást Szombathelyen, egy óriási sátorban rendezték meg. Ez nem egy átlagos műsor volt. Az előadóművészek egy "tanórát" tartottak különböző produkciók szemléltetésével. Fizikával, biológiával és irodalom tantárgyakkal hozták kapcsolatba az előadást. Elsőként egy bohóc hanggal kapcsolatos dolgokat mutatott be. Ezután egy artista következett, aki nyolc méter magasságban tartotta az életveszélyes produkciót. Egy Kolumbiából származó csoport kötéltáncot adott elő, egyébként az egyik mutatványukban heten egy piramist alkotnak. A világon ők egyedül tudják megcsinálni ezt a fajta kötéltáncot. Pár perccel később egyszerre öt elefántot engedtek fel a porondra. Az elefántokon kívül más különféle állatokat is bemutattak, mint például: kecske, szamár, ló, zsiráf, zebra, stb... Egy hibrid állat is megjelent, a szülei zebra és szamár. Az utolsó produkcióhoz nagy egyensúlyérzék kellett. Az előadóművészeknek lóháton állva kellett profi mutatványokat végrehajtaniuk. Az utolsó mutatványok után a cirkusz tagjai elköszöntek, és mindenki kiment a sátorból, az előadás véget ért.

forrás: magyarnemzeticirkusz.hu

Szerintem ez a nap mindenki számára egy nagy élmény volt.

Kovács Laura  
7. osztályos tanuló