Szakmák az iskolában

2017-11-28 11:57:41


Szakmák az iskolában

Különleges pályaorientációs napot szerveztünk diákjainknak az iskola falain belül. Különböző szakmák képviselőit hívtuk meg a diákság elé, hogy minél több hiteles forrásból származó élményt hallhassanak a bemutatott szakterületek tekintetében.

Így a tanulók megismerkedhettek az orvosok, a festők, pedagógusok, borászok, fényképészek, pilóták és építészek, környezetvédelmi szakemberek, erdészek, virágkötők hétköznapi munkájával.

A rövid élményszerű beszámolók tökéletesen alkalmasak voltak arra, hogy a gyerekek tájékozódjanak egy – egy szakmában rejlő lehetőségekről, és első kézből juthassanak hozzá ismeretekhez az azokhoz kötődő gyakorlati tudnivalókról.

A szakmabemutatókat rövid beszélgetések követték az osztályfőnökökkel „Mi leszek, ha nagy leszek?” témakörben, valamint az alsós diákok között nagy sikerrel elevenítettünk fel néhány „retró” rajzfilmet a téma aktualitásában maradva, Mekk Elek, Dr. Bubó, vagy éppen Pampalini epizódjaiból válogatva. E nap sem maradhatott informatikai eszközeink aktív jelenléte nélkül, hiszen a nap zárásaként tudatos világháló használattal irányítottuk tanulóinkat a szakmákról gyűjthető információhalomban való eligazodás elősegítéséhez.