Ha szeptember vége, akkor iskolánkban mesenapot tartunk. A Magyar népmese napja okán minden évben megemlékezünk a magyar népmesék szerelmeséről, Benedek Elekről, és varázslatos kincseinkről, a népmesékről. Hogy idén mi is történt? Íme, ez a példázat a kíváncsiskodóknak:

Egyszer, kétszer, sőt már tizenkétszer is volt, hogy a Csatári-hegyen is túl, ám ott kiváltképpen, mesenapot tartottak. Elindultak szerencsét próbálni az apróságok földjére Meseország nagykövetei. Tarisznyájukat megpakolták hamuba sült pogácsával, varázsdióval, tökmaggal és kenyérhéjjal. Az elemózsiás tarisznya mélyén néhány aranytallér is rejtőzött. Legnagyobb kincseiket, meséskönyveiket hónuk alá kapták és azzal jártak osztályról osztályra, hogy egy-egy mesével varázsolják el a sanyarú sorsú diákokat. Az iskola legifjabbjai Mátyás királynál jártak, megismerték történetét A tök és a csikó címmel. A másodikosok A kicsi dió meséjén okultak, megtanulták megbecsülni a mindennapi kenyeret, aminek oly sokat kellett tűrnie, hogy inába szállt még az ördögnek is bátorsága a sok megpróbáltatás hallatán. A harmadik osztályosokhoz tartva fejükbe csapták talléros kalapjukat és kiderítették, kinek mi rejlik a fejfedője alatt. A nagy többség azt vallotta, hogy bizony semmi sincs a kobakjában, de Meseországban hamar vált aranytallérrá a bátorság és az ügyesség! A negyedikesek?! Kiköltötték a híres rátóti csikótojást! Sőt! Meseország nagykövetei meghívást kaptak Óperenciás országba, a faluhatáron innenre, ám a Mária-szobron túlra, és teli kosárral ölükben meglepték a kis óvodásokat is. Vittek nekik mosolygó almát, szóló szőlőt, csengő barackot, no meg beszélő kakast, medvét, oroszlánt és mesét, mesét… minden mennyiségben. Hogy mindez igaz volt? Bizony, igaz volt. Aki nem hiszi, az járjon utána A tök és a csikó, A kicsi dió, A talléros kalap és A rátóti csikótojás meséjének. Alsósaink már megtették, készítik is mesés rajzaikat, hogy ők is bebocsájtást nyerjenek Meseország királyához és elnyerjék méltó jutalmukat.