Horvát daltól zengett a felsőcsatári kultúrotthon

2017-05-17 09:43:55


2017. április 21-én került megrendezésre iskolánk szervezésében a hagyományos horvát gyermek dalfesztiválunk, a GRAJAM. Az idén is intézményünk tánccsoportja színesítette a megnyitót, majd ezután következtek a lelkes versenyzők dalaikkal. Vastaps díjazta a táncosok fellépését, amely értékes színfoltja volt a rendezvényünknek. A legkisebbek és a legnagyobbak produkciója is maradandó élményt nyújtott. Be tudták mutatni, hova jutnak el a zenét és a mozgást szerető tanulóink a kicsik kezdeti lépéseitől a felsőbb évfolyamok büszke táncosaiként.

A jó hangulatú és sikeres kezdés után az idén 19 diák énekelte el szólóban illetve duóban kedvenc horvát nyelvű népdalát, majd műdalát.

Iskolánkat az alsósok közül az első osztályos Feigl Hanna, Hérics Botond, a másodikos Kiss Patrik, a harmadikas Hérics Nóra és Kiss Zóra képviselte. Mindannyian — még ha nem is értek el helyezést — reménységei iskolánknak, akikre büszkék lehetünk, hiszen kezdő fellépőkként nagyon szépen teljesítettek. Bízunk benne, hogy a jövő felsőcsatári tehetségei ők.

Rajtuk kívül érkeztek versenyzők a fesztiválra Kópházáról, Horvátzsidányból, Sopronhorpácsról és Szentpéterfáról.

A zsűri tagjai: iskolánk nyugdíjas pedagógusa Németh Sándorné, az ausztriai dürnbachi iskola nyugalmazott igazgatója Varga Hubert, illetve Kópháza Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke, valamint az ottani általános iskola horvát-fizika szakos tanára, Klemensits Ingrid volt.

A zsűri véleménye alapján a következő eredmények születtek:

  • Népdal kategória
  •  
    • Alsó tagozat
    •  
    • 1. Kumánovich Kinga
      1. osztályos tanuló
      Horvátzsidány
      2. Kovács András
      4. osztályos tanuló
      Horvátzsidány
      3. Bauer Zorka
      4. osztályos tanuló
      Kópháza
    •  
    • Felső tagozat
    •  
    • 1. Kumánovich Kata  
      5. osztályos tanuló
      Horvátzsidány
      2. Erdosi Virág
      7. osztályos tanuló
      Kópháza
      3. Barilovits Luca
      6. osztályos tanuló
      Szentpéterfa
    •  
  • Modern dal kategória
  •  
    • Alsó tagozat
    •  
    • 1. Völgyi Lili
      4. osztályos tanuló
      Kópháza
      2. Alasz Hanna
      2. osztályos tanuló
      Sopronhorpács
      3. Kumánovich Kinga
      1. osztályos tanuló
      Horvátzsidány
    •  
    • Felső tagozat
    •  
    • 1. Erdosi Virág
      7. osztályos tanuló
      Kópháza
      2. Kumánovich Kata  
      5. osztályos tanuló
      Horvátzsidány
      3. Barilovits Luca
      6. osztályos tanuló
      Szentpéterfa
    •  
  • A zsűri az idén 2 nívódíjat osztott ki:
    •  
    • Kelemen Patríciának  
      8. osztályos tanuló
      Szentpéterfa
      Payrits Karmelának
      8. osztályos tanuló
      Kópháza
    •  

Bízunk benne, hogy jövőre is hasonlóan színvonalas rendezvényt szervezhetünk, hiszen az anyanyelv megtartása mellett kiemelt szerepet szánunk kultúránknak, népdalaink megőrzésének, továbbadásának.