Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy farkas, aki kitalálta, hogy versenyezik a barátaival. El is indult, hogy elmondja nekik ötletét, és versenyre csalja őket, a csigát és a gepárdot. A barátok beleegyeztek a versenybe, ami abból állt, hogy leggyorsabban kell mindenkinek a saját házához érnie. Délután 3 órakor álltak rajthoz a versenyzők. Megkérték a sünt, hogy ő indítsa el a versenyt.

A barátok felsorakoztak. Elhangzott a rajtszó. A gepárd szélsebesen elfutott, a farkas utána, a csiga meg komótosan bebújt a házába. Ekkor a sün elkiáltotta magát:

A farkas és a gepárd erősen gondolkozott, hogy hogyan lehetett a leglassabb a győztes, de aztán rájöttek, hogy a csigának volt legközelebb a háza.

Képzeljétek, tegnap az öreg Szekeres Dani bácsinál voltam, aki nagyon sok helyen járt a világban, még az Antarktiszon is. Sok csődületben, perpatvarban, vigasságban volt része élete során. Ő mesélte nekem ezt a történetet?.

Dani bátyám még a nagy háború alatt gyerekeskedett, amiről tudni kell, hogy kemény évek voltak. Sok férfit, legényt elvittek katonának, így a kis Dani is az édesapja nélkül maradt. Ezért a ház körüli munkákban is ki kellett vennie a részét.

Egyik reggel, mikor az istállóhoz ért, látta ám, hogy Terka a kis borjú nincsen a helyén. Szaladt az édesanyjához, hogy eltűnt a Terka. Szegény asszony nagy sírásba kezdett, mivel ez volt az egyetlen jószáguk.

- Ne szomorkodjon Édesanyám, én elmegyek megkeresem, csak pakolja tele a tarisznyámat. - mondta Dani.

- Ne menj Dani, mert te is eltévedsz, és akkor se gyerek, se borjú. Mit mondok majd apádnak, ha megjön?

- Ne féltsen engem Édesanyám, mert estére meglesz a Terka és én is itthon leszek.

El is indult Dani, amikor a kapuhoz ért, füttyentett egyet Ugrinak, a bolhának, aki régi barátja volt Daninak, sok csínytevést gondoltak már ki együtt. Itt ennél a pontnál el kell, hogy áruljuk a kis Dani értett az állatok nyelvén, ami bizony különlegessé tette őt a többi gyerek között.

Kifordultak a kapun, neki a falu végének és ott már messziről látták Bodrit, a pulikutyát. Nem nagyon szerették az emberek ezt a kutyát, mert mindenkit megkergetett, csak Dani tudott szót érteni vele, mert ő a szalonna bürkét mindig oda adta neki.

- Szia Bodri, nem láttad Terkát a borjút? Lába kélt az istállóból. - panaszolta el Dani.

- De igen nemrég jött erre, kérdeztem is tőle, "Hova-hova Terka?", azt mondta, "Megyek világot látni!".

Mennek is Ugrival a csipkebokor felé, de ott az út ketté ágazik, tanakodnak, merre folytassák az útjukat. Ekkor ugrik elébük Tapsi a mezei nyúl, akit Dani már párszor megmentett a rókától.

- Szomorú vagyok, mert a Terka elveszett, a Bodri azt mondta, erre jött, de itt most az út ketté ágazik, és nem tudjuk melyik irányban menjünk tovább?- mondta bánatosan Dani.

- Én is láttam, ott a nagy tölgyfánál fordult be. - válaszolta biztatóan a nyúl.

- Köszönöm barátom az útbaigazítást! - mondta Dani és elindultak a fa irányába.

A nagy tölgyfánál elfogyott az út, és nem tudták a rétnek melyik szegletébe vegyék az irányt. Ekkor megszólalt egy hang a fáról.

- No, csak ne ijedezz, mert úgy jártok, mint az előbb az a borjú, akinek mikor köszöntem, akkorát ugrott ijedtében, hogy azóta is azon a szemközti szederfán ül és nyivákol.

- Mi meg pont őt keressük! - örült meg Dani, hogy megtalálták az elkóborolt jószágot.

Tanakodtak Ugrival, most mi tévők legyenek, hogyan hozzák le Terkát a szederfáról?

- Hallgass ide barátom! -mondta a bolha - Ha Terka ijedtében ugrott fel, akkor tán majd ijedtében le is ugrik onnan. Én a hátsó fertályába belecsippentek, figyeld meg abban a szent minutumban lehömbölödik onnan!

Így is lett! De ahogy le ette a fene a borjút, egy hatalmas nagy jaj kiáltás hallatszott. Mert ahova a borjú méltóztatott pottyanni, az pont a Kovács Piros orra előtt volt! Dani ismerte az illemet, meg tetszett is neki a Piros, így megkérdezte:

- Ha már így megijesztettünk, cserébe segítünk megtölteni a korsódat. - mondta bocsánatkérően Dani.

Mikor oda értek a patakhoz, látták ám, hogy olyan meredek a partja, hogy nem tudnak lemenni. Ekkor Dani gondolt egyet és kirántotta a gatya madzagját azzal eresztette le a korsót. Igen ám, de figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a gatyája madzag híján lecsúszik. Pirult Dani füle, Piros oda se mert nézni, a borjú meg csak bámult, mint az új kapura. Dani ekkor olyan gyorsan merítette a korsót, mint még soha életében! Majd rendezte gúnyáját és elindultak a falu felé. Igyekezniük kellett, mert már sötétedet . A faluban mind a két gyerek a saját portája felé vette az irányt.

Öreg este lett, mikor Dani bevezette Terkát az istállóba. Még világított az ablak, közeledvén a házhoz idegen hangokra lett figyelmes. Mikor belépett az ajtón, látta ám, hogy végre hazajött az édesapja a frontról. Egymás nyakába borultak, sírtak, nevettek. Amilyen rosszul indult a nap, olyan jó lett a vége?.

Én ezt a mesét úgy mondtam el, ahogy Dani bátyámtól hallottam. Ha igaz volt, ha nem, ő utána mondtam?

A kicsike hal felkutatta a rákok kedvenc víz alatti ételét és ráijesztett:

- Akiket a rákok szeretnek megenni, azok azon nyomban bújjanak el, mert éppen egy sereg rák tart errefelé!

A rákok kedvenc ételei elbújtak, a horgász kifogta az éhesen maradat rákokat, a rákok megcsípték a harcsát, a harcsa megette a többi aranyhalat, a többi aranyhal pedig játszott a kis aranyhallal. Itt a vége fuss el véle!

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, élt egy kis egér, akit Fráncinak hívtak. Egyszer azt álmodta, hogy Sajtországba került, ahol három macska élt. Ők őrizték a számtalan sajtot, amelyet a kisegér szeretett volna megszerezni.

Kigondolt egy tervet, hogy hogyan férkőzhet a sajt közelébe. Első lépésként el akarta altatni egy szép altatódallal a macskákat, de azok csak jót nevettek a cincogásán és elkergették. Másodszor varázspálcával próbálkozott, de ez sem jött be.

Ekkor gondolt egyet, elment Dr. Egér Elemérhez és erős altatószer kért tőle. Azt belekeverte a macskák ebédjébe, akik mit sem sejtve jóízűen befalták az egészet. Ahogy leért gyomrukba az utolsó falat, azon nyomban kiterültek. A kisegér megkereste a sajtot és vígan indult is haza, hogy odaadja barátnőjének. Igen ám, de az altató nem sokáig hatott, a macskák felébredtek, üldözőbe vették a tolvajt. Loholt a kis egér, szakadt róla a veríték félelmében. Ekkor nem bírt tovább az ijedséggel, felébredt az alvásból, és megnyugodott, hogy mindez csak egy rossz álom volt.

Azon nyomban megfogadta, hogy egyhamar nem hogy aranysajtot, de még trappistát sem akar látni... hát még macskát!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, aminek a neve Csodaország volt. Itt éltek a tündérek, boszorkányok, óriások és más furcsa élőlények. Köztük a legfurcsább három gyerekforma volt: Lilla a tündérke, Gomba a törpe, és Varázsbogyó a boszorkánylány.

Beköszöntött az ősz és vele együtt a Halloween is. Az ország lakói egyáltalán nem szerették ezt az ünnepet. A három jóbarát, Lili, Gomba és Varázsbogyó elhatározták, hogy kiderítik mért is van ez így és elmentek a könyvtárba, hogy Halloweenről szóló könyveket keressenek. Úgy megtetszettek az ott olvasott történetek nekik, hogy elhatározták, bármennyire is nem kedvelik az ott élők ezt az ünnepet, ők titokban akkor is megtartják. Ám segítségre lett volna szükségük!

- Kedves aprónép, kérünk, segítsetek nekünk, hogy megrendezhessük a mi Halloween-partinkat!

A tökmanók némi unszolás után ráálltak a dologra, és megígérték, hogy segíteni fognak. Mindenki nekifogott a munkának és közben vidáman énekeltek. Jó hangulatban gyorsan telt az idő, hamar el is készültek. Az erdei tisztás kőasztalkáin szépen meg is terítettek. Előkészítették az áfonya lével teli poharakat, kikészítették a jelmezeket, meggyújtották a lampionokat. Ekkor Lilla, a tündérke így szólt a tökmanókhoz:

- Olyan hálásak vagyunk nektek segítségetekért, mi lenne, ha ti is itt maradnátok, és velünk együtt mulatnátok titkos Hallowee-partinkon? Nélkületek úgysem lenne az igazi!

Egyszer volt hol nem volt, hetedhét országon is túl, ahol a kurta farkú malac túr, ott élt egy öregember.

Az öregnek volt, 12 fia. Apjuk a 12 fiút mindig hármas csoportokra osztotta. Az első csapatban voltak a kedvencei, a másodikban azok a gyermekei voltak, akiket még elviselt, de nem szerette őket. A harmadik csoportban azok voltak, akiket egyáltalán nem szívlelt. A szomszédban lévő néni a harmadik csoportban lévő gyerekeknek azt mondta, hogy az ő tavában van három aranyhal, ha az egyiket kifogjátok, akkor apjuknak két kívánsága lehet. A nem szívelt gyermekek át is mentek a szomszédba, és kifogták a halat, és elvitték az apjuknak. Az öregember szólt a másik két csoportnak is, hogy ők is kéredzkedjenek át. Be is kéredzkedtek, de ők nem találtak egy halat sem, nem hogy aranyhalat.

Egyszer volt, hol nem volt élt egyszer egy király és annak három szolgálója. A király már nagyon idős volt, ám kiváló vadász hírében állt. Bosszantotta is, hogy már nem tudja a vadászatokon tartani a lépést a fiatalabbakkal, ezért aztán szolgái nélküle hajtották az erdő vadjait.

Egy alkalommal, amikor az uralkodó elküldte három szolgáját, hogy menjenek el vadászni, és üres kézzel ne merjenek a színe elé térni, a szokásosnál is mérgesebb volt a király.

Lóháton indultak el. Mentek, mendegéltek, míg nem találkoztak egy csodaszép szarvassal. Azonnal elkezdték őt üldözni. Csak úgy vágtattak, mint a szél. Ám a nap fénye keresztbe tett az egész vadászatnak, elvakította őket, és sajnos szem elől tévesztették a vadat. Nagy búsan kutattak utána, de sehol sem találták. Félve tértek vissza a várba. Mihelyst megtudta a király, hogy nem jártak szerencsével, óriási haragra gerjedt. Azt mondta:

- Ha holnap hajnalhasadásra nem jártok szerencsével, "halálnak halála lesz sorsotok!"

A szolgák tüstént elkezdték keresni, kutatni a szarvast. A szenvedélyes keresésnek köszönhetően ismét ráleltek, és a nyomába eredtek. Egy folyó partjára értek, és bekerítették a nemes vadat. Le akarták lőni és meg akarták nyúzni, hogy értékes bőréből pompázatos palástot készíttessenek a királynak engesztelésül. Ám a szarvas szépsége rabul ejtette őket, és megkímélték az állatot. Befogták, és úgy vitték a király elő, aki amikor meglátta a csodálatos állatot, ámulatba esett. Nagyon-nagyon megörült neki és azt mondta:

- "Én már évek óta keresem, és nektek sikerült elfogni. Még fiatal herceg voltam, amikor egy vadászat alkalmával rabul ejtett ez a nem mindennapi állat. Nem tudtam becserkészni, nyoma veszett. Évekig vártam, kutattam mindenegyes vadászat alkalmával, de mind hiába. A páratlan trófea csak vágyálom maradt. Ám Ti ráleltetek, és milyen igazatok volt, hogy nem öltétek le: az ilyen szépséget meg kell védeni!

Czeglédi Bianka, 7. osztály

A csintalan manó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy csintalan manó. Ez a manó olyan dolgokat eszelt ki, hogy a királyi udvar már megelégelte a sok gonosz tettét, és börtönbe záratta. Kihirdették az országban, hogy aki meg tudja nevelni a manót, a király annak adja fele királyságát és lányát. Jött is a sok jelentkező királyfi hetedhét országból, de a manót senki nem tudta megnevelni.

Történt egyszer, hogy egy vidéki kanászlegény tévedt arra kondájával. Fütyörészett, dudorászott és elcsodálkozott, hogy milyen sok szomorú ember él ebben a királyságban. Bement hát a kastélyba, hogy szállást kérjen éjszakára, mert nagyon elfáradt a hosszú gyaloglástól.

Kérdi a szakácsot:
- Kedves bátyám, áruld el, itt miért ilyen szomorú mindenki?

- Jaj, öcsém ne is kérdezd! Egy csintalan manó megkeseríti az egész udvar életét. Eddig, míg szabadon garázdálkodhatott, csak bosszúságot okozott. Most, hogy be van zárva, varázslatai-val keseríti meg az emberek életét.
-   Miért nem tesz a király ellene valamit?
-   Sok délceg királyfi próbálkozott, de eddig senkinek nem sikerült őt kordába tartani.
-   Felmegyek a királyhoz és felajánlom neki szolgálataimat. Volt már egy manó, akinek túljártam az eszén. - határozta el magát a kanászlegény.
-   Járj szerencsével, fiam. - bíztatta a szakács.

Szedte a fiú a sátorfáját, és elvonult aludni. Álma közben egy tündér jelent meg neki, aki elmondta, miként tudja a csintalan manót megnevelni. Reggel kakasszóra kiugrott az ágyból, és gyorsan a király elé sietett. Megszólítá a királyt:

- Felséges királyom! Életem halálom kezedbe ajánlom. Jöttem, hogy megszabadítsalak benne-teket a csíntevő manótól.

Közben a szemét nem vette le a gyönyörű királykisasszonyról. A legény elmesélte a királynak, hogy álmában megjelent egy tündér, és mit mondott neki. Elmondta, mire lenne szüksége. A király mindent megadott neki, megszerezte a láthatatlan köpenyt és a varázstükröt. Annyit kell tudni a tükörről, hogy aki belenéz, az mindig szépnek látja magát. Felvette hát a köpenyt, és lement a cellához, hogy megnézze ki az a veszedelmes manó, aki így megkeseríti az udvar életét. A köpeny nagy segítséget nyújtott, mivel láthatatlanná tette a kanászlegényt. A manó fülébe jutott, hogy van egy legény, aki szeretné őt megnevelni. Annyira belemélyedt a gondolkodásba, hogy észre sem vette a varázslatot.

Mivel hangosan gondolkodott, a legény kihallgatta minden szavát. A manó azon szomorkodott, hogy ő milyen kicsi, és csúnya. A sok gonoszságot azért teszi, mert attól nagynak érzi magát és szépnek. A legény mikor mindent megtudott, ugyanúgy távozott, mint ahogy jött. Boldogan hajtotta álomra a fejét. A szépséges királylányról álmodott.
Másnap gyönyörű napra ébredtek, csak a manó volt nagyon szomorú. Érezte, hogy ez a legény más, mint a többi lehet, hogy nem fog sikerülni az ellene kieszelt varázslat. Mikor szemtől szembe álltak egymással, a manó előkapta a varázspálcáját, és a fiú felé tűzgömböt suhintott. De a legény szemfüles volt, és a tükröt a manó felé fordította, így a varázslat visszafelé sült el.

A manó megégette magát, majd sírva fakadt. A kanász annyira megsajnálta, hogy odament hozzá és megkérdezte tőle:

- Miért sírsz te szépséges manó?
A manó a csodálkozástól nem tudott megszólalni, mert őt még senki nem látta szépnek. Meg is kérdezte a kanászfiút:
- Mondd csak, miért mondasz nekem ilyeneket? Hiszen én csúnya és kicsi vagyok.
A legény elővette a tükröt, és a manó elé tartott, majd így szólt:
- Ha belenézel a tükörbe, te is látni fogod, milyen szép vagy.
A manó kis tanakodás után belenézett és olyant látott, hogy a szemének nem akart hinni. Egy gyönyörű szép arcocska mosolygott vissza rá. A legény megkérdezte:

- Most már látod a saját szemeddel, hogy nem hazudtam?

Ettől a naptól vidámság költözött az udvarba. A manó nem keserítette meg az emberek életét, hanem segítette őket varázslataival. A hős fiú megkapta a megérdemelt jutalmát, és a királylány kezét.

A manó és a kanászfiú örök barátságot kötött, és talán még ma is élnek, ha meg nem haltak.

2011. december 8-án iskolánk horvát nemzetiségi nyelvet tanuló diákjai és a felsőcsatári óvódások, horvát nyelvű bábszínházi előadásra látogattak Szentpéterfára. Egy zágrábi általános iskola 7. osztályos tanulói hozták el nekünk karácsonyi ajándékként a "Vidám hópihék" történetét. Szenteste napján minden hópihe az esti ünneplésre, ajándékozásra készülődött, de a Hótündér szerint ezen a napon az a legfontosabb, hogy segítsünk másokon. Így minden hópihe feladatot kapott, néhányuknak egy beteg kisfiút kellett felvidítaniuk, másoknak egy eltévedt unokát kellett megkeresniük és egy szomorú nagymamát álomba ringatniuk. A nap végére mindenki boldog volt, mert átérezték milyen jó érzés segíteni másokon. Este a hópihék is vidáman táncolták körbe a szépen feldíszített karácsonyfát és önfeledten ünnepeltek.

Nagyon tetszett az előadás, köszönjük a zágrábi gyerekeknek, hogy megismerhettük ezt a szép történetet.

Elérkezett október 11-e, a nagy nap, amikor az iskolával Budapestre indultunk kirándulni.

Reggel korán kellet kelni, hogy időben elindulhassunk a hosszú utazásra. Útközben játszottunk, beszélgettünk és gyönyörködtünk a mellettünk elsuhanó tájban.

Először a Tropicáriumba látogattunk el. Nekem nagyon tetszett az a sok-sok hal, cápa, rája, a különböző színű és formájú állat. A cápa medencéje alatt át is lehetett sétálni. Úgy éreztem, hogy felém úsznak az állatok, és meg is lehet simogatni őket.

Utána a Csodák Palotája következett. Ott egy jót játszottunk mindenféle ügyességi és stratégiai játékokkal. Az érdekfeszítő kísérletekkel egybekötött fizikai előadás a csodák világába kalauzolt el bennünk.

Majd következet a várva várt Planetárium. Mindenki nagyon kíváncsi volt a 3D-s előadásra a káprázatos világegyetemről. Lenyűgöző volt a naprendszerünk bolygóvilága. Láthattunk különféle űrszondákat, teleszkópokat, űrrepülőgépeket. A naprendszer teljes szépségében tárult elénk.

Szinte megbabonázva, rengeteg tapasztalatokkal gazdagodva indultunk haza. Remélem a következő években is hasonló, sok ismeretet nyújtó élményekben lesz részünk.

Iskolánk 2011. október 11-én kirándulást szervezett Budapestre. Három autóbusszal indultunk neki a hosszú, érdekesnek ígérkező útnak.

Tíz óra körül érkeztünk hazánk csodálatos fővárosába. Nagy sajnálatunkra a Libegő - a rossz idő miatt - nem működött, ezért a Tropicariumot látogattuk meg először. Bár többen jártunk már ott, mégis nagy izgalommal vártuk, hogy felfedezzük a csodás, különös állatvilágot. Sok érdekes, a szivárvány minden színében pompázó halat fedezhettünk fel. Kedvencem mégis a cápa-alagút volt, de a krokodilok is nagyon tetszettek. Amikor már mindenki körülnézett, megismerkedett minden élőlénynél a részletes leírással, végigjártuk az ajándékboltot, ahol számos tárgyat lehetett vásárolni, amelyek emlékeztetnek majd az ott szerzett élményeinkre.

Következő állomásunk a Csodák Palotája volt. Feledhetetlen ügyességi, érdekes játékokat próbálhattunk ki. Az Öveges teremben fizikai kísérletekkel egybekötött előadást is megtekinthettünk. A kísérletekben nemcsak mi gyerekek, de a tanár nénik és az igazgató néni és részt vett.

Következett a harmadik állomásunk, a Planetárium, ahol a Csodálatos Univerzum 3D-s mozifilmet néztük meg. Sok érdekességet láttunk a különböző bolygókról, betekintést nyerhettünk az idegen galaxisok világába.

Az előadás után hazaindultunk. Útközben gyönyörködhettünk a kivilágított Országházban, Budapest nevezetességeiben.

Négy órás út után egy kicsit fáradtan, de feledhetetlen élményekkel gazdagodva, szerencsésen értünk haza.

Támogatónk: