Ismét jól sikerült intézményünkben a gyerekek, pedagógusok és szülők által
közösen szervezett Családi nap, mely
során egy kicsit a megszokottól eltérően népesült be iskolánk udvara.
A reggeli érkezés után diákjaink művészeti
bemutatójára került sor, melyben tanulóinknak lehetőségük volt némileg
kötetlen formában előtárni szüleik, hozzátartozóik, valamint társaik számára
mindazt, amit tanórán kívüli tevékenységeik, valamint tehetségük
kibontakozásnak színterein kifejezetten sikeresen tettek ebben az évben. Így
nem csupán horvát és német nemzetiségi
táncok, dalok, vagy éppen szavalatok
hangzottak el, hanem sor került furulya,
és énekkari, valamint színjátszóköri
bemutatókra egyaránt.
Ezt követően némileg sportossá
vált a program, hiszen rövid bemelegítést követve különböző helyszíneken lévő akadályversenyben próbálhatták ki
magukat a gyerekek. Az érdekes, és rendhagyóan izgalmas feladatok mellett kézműveskedésre is volt alkalom.
A délelőtt során a tízórait, és felfrissülést
biztosító büfében, valamint az ebédkészítésnél a szülőké volt a főszerep, akik lelkesen vettek részt a közös sportvetélkedőkön is.

Szeretném megköszönni mind az ő, mind a pedagógusok, és diáksegítők hatékony
együttműködését, valamint a vaskeresztesi MAM cumigyár anyagi támogatását,
amelyek mindegyikére szükség volt a kegyes időjárási viszonyok mellett a
sikeresen, és a szó legszorosabb értelmében megvalósított együtt töltött napunk
lebonyolításához.
Szegleti Veronika
intézményvezető