„Mi a jó példa? te talán tudod? ugye, hogy nem
tudod… megmondom, hogy például jó példával elöljárni, na az, ami előremutat, és
nekünk ez kell, jövő kell, nem a sunyizás mindig, meg a vaker.”
/Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas költő,
író, kritikus/

A tanév elején elhatároztuk, hogy jutalommal
szeretnénk értékelni azt, ha valaki JÓ. JÓ, a szó nemes értelmében: JÓ példával
szolgál társainak igyekezetből, tiszteletből, segítőkészségből, magaviseletből.
Hisszük, hogy JÓ gyerekből szép számmal
akad osztályainkban, és bízunk abban, hogy a JÓ példa ragadós lehet, és mind
több JÓ gyerek lesz iskolánkban.
A tanév során három alkalommal
is szerveztünk jutalomnapot. Sokszor nem volt egyszerű dönteni abban, hogy kik
azok, akik megérdemlik, hogy míg a többiek tanulással töltik az időt, ők játszanak,
túráznak, filmet néznek, palacsintáznak, forró csokit isznak, fagyiznak. Az
tanév utolsó jutalomnapjára 24 diákunk vehette át meghívóját. A gyerekek között
voltak rutinosnak számító sokadik jutalomnaposok, de új arcok is. A három alkalommal összesen 27 diák vehetett
részt a programokon. Ők bizonyították, hogy hozzáállásuk, társaikkal és a
felnőttekkel szembeni viselkedésük példát szolgáltat arra, hogyan kell JÓnak
lenni, és érdemesnek arra, hogy jutalomnapon vehessenek részt. Arra bíztatunk
mindenkit, hogy aki rutinosan JÓ, az maradjon is az, aki még nem bizonyította,
hogy ő is tud JÓ lenni, az bizonyítsa és legyenek minél többen azok, akik
jutalomnapon vehetnek részt!
Taschlerné
Török Eszter
További képek ITT talaálhatók!