Diáknap faültetéssel, fagyizással, játékkal, Pinka-parti programokkal
2021. május 28-án végre elérkezett az idei diáknap. Faültetéssel kezdtünk, mert a PontVelem őszi időszakos versenyén használtelem gyűjtésében megyei első helyezést értünk el, így az alapítványunknak eljuttatott pénzdíjon felül ezt a lehetőséget is megnyertük. Az iskolai udvar újabb amerikai ámbrafával szépült. A sűrű program második állomásaként gyermeknapi meglepetésben részesülhettek tanulóink, hiszen mindenki fagyizhatott.
Ezt követően több helyszínen folytatódtak a programok. Az alsó tagozatosok a gyermeküdülőhöz kirándultak és a szabadban játszottak. Az ötödik osztályosok élő társasjátékban vettek részt. A 6-8. osztályos tanulók pedig a Pinka élővilágával és vizével ismerkedtek a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság jóvoltából.
Délután a felső tagozatos gyerekek számháborúban versengtek a zászló megszerzéséért vagy éppenséggel a megtartásáért.
A diáknapot - sok-sok élménnyel gazdagodva - jólesően elfáradva zártuk.
Ladányi Veronika
diákönkormányzat munkáját segítő pedagógus
„Nekem nagyon tetszett hogy sok olyan dolgot tudtunk meg a Pinkáról, amit eddig nem. Az élővilágát is meg ismertük. És az is érdekes volt, ahogy megvizsgálják a víz sebességét.”
Kónya Viktória
6. osztályos DÖK tag
„A számháború jó volt, élveztük az együttműködést. Sajnos a számos csalás viszont rontott a játékélményen. De minden esetre egy jó szórakozás volt.”
Mesterházy Mihály
8. osztályos tanuló, az egyik csapat kapitánya