Tisztelt Szülők!
Ezúton szeretném még egyszer megköszönni Önöknek, hogy együttműködésükkel, segítőkészségükkel és példaértékű támogató hozzáállásukkal segítik gyermekeik tanulmányi kötelezettségének teljesítését ebben a megváltozott körülményeket előidéző helyzetben is.
Iskolánk pedagógusai igyekeznek a tananyag digitális úton való eljuttatása mellett továbbra is kiszolgálni mind az Önök, mind a tanulók igényeit, és szükségleteit.
Ezért is szeretnénk az Önök számára lehetőséget biztosítani „Virtuális szülői értekezlet”
megtartására május első két hetében. Iskolánkhoz kötődő
https://meet.jit.si/fcsatarsuli elérhetőségen
keresztül. Az osztályonként meghatározott időpontot gyermekük
osztályfőnöke a Kréta rendszeren keresztül teszi elérhetővé.
Kérem,
ha tehetik, vegyenek részt a közös kommunikációban.
Szegleti Veronika
intézményvezető